Fórum >> Hozzászólás

  Detroit47 hozzászólása:

A párharchoz még annyit hogy sokan mondták hogy antihoki az amit a Habs játszott... Ezzel nem értek egyet. Voltak bizonyos szakaszok amikor a helyzet ezt kívánta, de azért szerintem nem ez volt a jellemző.

Nyilván őrültség lett volna nyílt sisakkal nekimenni a sokkal erősebb Pittsburghnek. Így nyilván maradt a védekezés és a kontrák. Azért meg kell hagyni hogy nagyon szép akciókat vezetett a csapat és nem valami brusztolós bepattanós hülye gólokkal nyerte a meccseket. Mikor játszott, akkor szépen játszott a Habs és a PP is szokás szerint baromi látványos volt végig. A Cammelleri-Plekanec páros és a nagy playoff rutinnal rendelkező Gionta-Gomez duó is kiválóan játszott és a Pens védelme nem tudta megfogni őket. Ezzel szemben Crosbyt és Malkint (bár küzdöttek becsülettel) "leradírozta" a montreali védelem a jégről.
A továbbá a kiegészítő emberek is remek teljesítménnyel rukkoltak ki és a 3. sor emberfelettit nyújtott védekezésben és a hátrányokban. + gólokat tudtak hozzátenni a játékhoz ami szintén nem mellékes.

A védelemből talán Subbant lehet kiemelni a fiatalsága miatt, amely ellenére úgy játszott mint egy 35-40 éves rutinos bekk. De összességében mindenki jó volt a védelemből is és mindenki hozzátette azt amit tud. Pl. Bergeron a gyengébb védekzése ellenére azért gólokkal illetve gólpasszokkal vette ki a részét a játékból és azért itt a Pittsburgh elleni sorozatban hátul sem volt annyira katasztrófális. De óriásit játszott Gorges is és Gill is, de a két öreg cseh is. Elég sok kipattanó volt Halakról de azt a bekkek remekül eltakarították.

A szerencsét is sokan emlegették itt. Nyilván a vasaknál szerencséje volt a Habsnek. Ez vitathatatlan. Meg voltak egyéb apró játékhelyzetek is.
Halaknak szerencséje van? Nem vitatom hogy volt egy két olyan szituáció amikor tényleg fogalma nem volt a korongról és belelőtték. Ennek ellenére azt mondom ha én álltam volna oda nekem sem lett volna fogalmam a korongról, de tuti egy lövést sem fogtam volna meg illetve egyet sem lőttek volna belém. Szóval ez azért NEM CSAK szerencse volt. Nagyot alkotott a srác.

A bírókról: Nagyon féltettem a csapatot a 7. meccstől, mivel azt gondoltam hogy ha úgy alakul a helyzet a bírók majd esetleg a "Pens oldalára állnak". (Ezt csak én hülye feltételeztem) Azt hiszem a srácok a bíró kérdésre is csattanós választ adtak mindannyiunk számára. Ütni kell zsinórban 4-et és kész. Onnantól meg oda állnak a csíkosak ahová akarnak. :) És nincs is miről beszélni...

Összességében elégedett voltam a mutatott játékkal. A baj az hogy ezt sem a Boston sem a Philadelphia ellen nem lehet játszani. Új taktika kell. Ha ezt Martinnak sikerül megoldania, minden rosszat visszavonok amit róla mondtam. A döntőről még korai beszélni, de annyit arról hogy ott újra elő lehet venni ezt a néha semmilyen, de azért helyenként látványos kontra játékot.

A Penst sajnálom annyiban hogy azért szar érzés lehet veszíteni úgy hogy tudod hogy a csapatod erősebb a másiknál, és bármit próbál meg ellene, egyszerűen hatástalan.

Azt gondolom hogy az a csapat amelyik kiveri az alapszakasz győztest aztán a címvédőt is az megérdemli hogy főcsoportdöntőben szerepeljen.

  Beszúrható szmájlik

  Kép és link beszúrása

  Hozzászólás

 Név:

Jelszó:


A maximálisan beszúrható kép szélessége 980 pixel!!!

A hozzászólás elküldése elott a felhasználó köteles elolvasni és elfogadni a hozzászólási szabályzatot!


A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.

© 2001-2013 CenterIce - Minden jog fenntartva.